Áttekintés

„Agresszív, nehezen kezelhető, harapós” – csak néhány a negatív jelzők közül, melyeket a curtus csoport képviselőire aggattak, amióta a herpetokultúra először felfigyelt erre a lenyűgöző és változatos megjelenésű piton csoportra. Mára az ilyenfajta jellemzés idejét múlta és csak azok körében bukkan fel időről-időre, akiknek nincs rálátásuk az elmúlt közel 20 év eredményeire a faj tartásával és szaporításával kapcsolatban. Kezdetben a terrarisztika „jobb híján” vadon befogott, felnőtt állatok tartásával és szaporításával próbálkozott, melyeket elsősorban Malájziából importáltak. Ezek az állatok valóban nehezen aklimatizálódtak (ez azóta is kiváltképp igaz a brongersmai malajziai egyedeire, szemben a szumátrai, nyugodtabb vérmérsékletű rokonaikkal), sokszor harapósak maradtak és a szaporításuk lehetetlennek tűnt. A kudarcok elkedvetlenítették a kígyótartókat, így hosszú időre a faj az érdeklődés perifériájára került. A nagy áttörés kb. 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az amerikai VPI-nál először szaporították a breitensteinit Dave és Tracy Barker állhatatos tevékenységének köszönhetőek. Érdemeik kétségtelenül elévülhetetlenek a faj szaporításával és népszerűsítésével kapcsolatban. Ha kicsit belegondolunk, valóban nagyon rövid a curtus csoport múltja a herpetokultúra szemszögéből nézve, hiszen az első szaporítási eredmények óta mindössze négy-öt generáció nőtt fel fogságban. Arra viszont elegendő volt ez az idő, hogy teljesen átformálja a korábbi beidegződéseket. Kiderült ugyanis, hogy a fogságban született állatok felnevelése teljesen problémamentes, szakszerű tartás mellett kivétel nélkül kézhez szoktathatóak, és szaporítás tekintetében is sikerekkel kecsegtetnek. Ezzel a felismeréssel új időszámítás kezdődött és robbanás szerűen megnőtt az érdeklődés a faj iránt. Ezek a változások hiányt generáltak, amit az indonéz kereskedők is hamar felismertek és elkezdték szelektálni a kígyóbőr kereskedelem számára befogott állatokat. A begyűjtött vemhes nőstényeket letojatták és a kikelt kis kígyókat exportálni kezdték amerikába és európába. Leszámítva azokat a kockázatokat (paraziták, kiszáradás, stressz stb.), melyek az újszülött állatok nem mindig szakszerű elhelyezéséből és utaztatásából adódnak, ezek az u.n. farmon kikelt állatok is rendszerint könnyen beszoktathatóak, felnevelhetőek és akár szaporíthatóak is. Mégis a faj védelme érdekében és fent említett kockázatok miatt, elsősorban tenyésztőktől és privát hobbistáktól származó, fiatal állatok megvásárlását javaslom. A curtus csoport képviselőinek népszerűsödéséhez nagyban hozzájárultak az elmúlt 20-25 év általános tendenciái a herpetokultúrában. Mesterséges körülmények között, egyre több faj tartása és szaporítása vált problémamentessé és ezzel párhuzamosan megjelentek a különböző genetikailag öröklődő szín és mintaváltozatok is. A mutációk esetében a szokványostól eltérő mintázatért vagy színezetért felelős gének továbbörökítése történik, szelektív tenyésztéssel. Persze érdemes feltenni a kérdést, hogy ennek milyen hosszú távú hatásai lehetnek egy adott faj genetikai állományára nézve és ad abszurdum mi történne, hogyha az összes mutáns egyed egyik napról a másikra visszakerülne a természetbe. A válasz egyszerű. Viszonylag rövid idő alatt helyreállna a rend, hiszen a törzsfejlődés során a fajok normál színezete és mintázata úgy alakult ki, hogy segítse a táplálékszerzést és rejtőzködést. Ezért az eltérő színezetű és mintázatú állatok túlélési esélyei lényegesen kisebbek, illetve a normál megjelenésért felelős domináns gének felülírnák az általában „gyengébb” mutáns géneket.

A mutációk tenyésztése körüli izgalom, a mai napig meghatározza a herpetokultúrát. A pénz lett a mozgatórugó, ami széles körben generálta az információéhséget, és ebből adódóan mára olyan fajokat is tömegesen tenyésztenek, melyek szaporítása korábban elképzelhetetlennek tűnt. Ehhez természetesen a szakirodalom bővülése és az informatika fejlődése is hozzájárult, ami lehetővé tette, hogy a világ különböző pontjain tevékenykedő hüllő tartók kapcsolatba léphessenek egymással és megoszthassák tapasztalataikat. Természetszerető és felelősen gondolkodó emberként ezeket a tendenciákat mindig illik párhuzamosan szemlélni a vadon élő fajok helyzetével. Manapság a hűllők iránti érdeklődés, minden korábbinál nagyobb. Ebből akár az a következtetés is levonható, hogy a természetben élő populációk sorsa a népszerű fajok esetében végleg megpecsételődött. Szerencsére azonban nem ez történik. A hüllőzésben érdekelteket már sokszor megbélyegezték és felelőssé tették egyes fajok kipusztulásával vagy veszélyeztetettségével kapcsolatban, mára viszont teljesen világossá vált, hogy a fő veszélyforrást elsősorban az egyéb emberi tevékenységek jelentik, az élőhelyek pusztítása és állatbőr kereskedelem. A kígyóbőr kereskedelem kapcsán a curtus egy kiváló példa. Évente közel 100.000 állatot ölnek le bőréért, míg az élő állat export ennek csak durván 1/20 része. Közben a hüllő tenyésztés olyan hatékonysággal folyik, hogy fajok tucatjainak esetében a vad befogott állatoknak már nincs értéke, a piaci kereslet teljes mértékben kielégíthető a szaporított állatokkal. A R. ciliatus esetében például a becslések szerint csak az USA-ban évente többet tenyésztenek, mint a természetes szaporulat Új-kaledóniában. A szakirodalom folyamatosan felhívják a figyelmet (teljesen jogosan) a vadbefogott állatok megvásárlásának kockázataira. Továbbá a mutációk elterjedése óta, bizonyos fajok esetében a természetben előforduló normál színezetű és mintázatú állatok iránt drasztikusan csökkent az érdeklődés. A szaporításra irányuló igyekezetek a profi tenyésztők és hobbi terraristák körében, nagyban hozzájárultak a fajok tartásával és tenyésztésével kapcsolatos tudás anyag hirtelen bővüléséhez és koncentrálódásához. Úgy gondolom, hogyha a nemzetközi korlátozások és az élőhelyek pusztításának megakadályozása nem vezetnek eredményre a fajok megmentéséért folytatott harcban, akkor csak az elhivatott herpetológusok, tenyésztők és hobbi terraristák garantálhatják, hogy ezek a lenyűgöző teremtmények fennmaradnak a jövő generációi számára.

Hosszú ideje kizárólag a curtus csoport képviselőinek tartásával és szaporításával foglalkozom. Nyilván elfogult vagyok, de azt gondolom, hogy egy vörös színű brongersmai mindenképpen dobogós helyen végezne a kígyó szépségversenyen, néhány pazar mutációkról már nem is beszélve. Nincs két egyforma állat, és ez teszi igazán izgalmassá a dolgot. Naponta több tucat állatot kezelek rutinszerűen anélkül, hogy kesztyűt vagy egyéb segédeszközt használnék. Bár nem szeretek emberi tulajdonságokkal felruházni kígyókat, de kifejezetten „intelligens”, toleráns és érdeklődő állatokról van szó, így könnyen hozzászoknak a napi rutinmunkálatokhoz és a gondozójuk jelenlétéhez. Képesek különbséget tenni, így ha kellő nyitottsággal és hangolt érzékszervekkel közelítünk feléjük, nem maradnak el a pozitív visszajelzések. Hogyha megtanulunk olvasni az állatokban, sok titokra fény derülhet és rengeteg örömteli pillanattal fognak megajándékozni a gondozásuk során. Manapság már minden adott a sikeres kurta piton tartáshoz és szaporításhoz, így nem véletlen, hogy az érdeklődés egyre bővül a faj iránt. Ehhez hozzájárul az is, hogy az elmúlt 10 évben - összehasonlítva az összes többi piton mutációval – a curtus csoport felmutatott néhány szépségben színte felülmúlhatatlan szín és mintaváltozatot. Ha elengedjük kicsit a fantáziánkat, ismerve a faj adottságait és a már létező változatokat..................még nagyon az elején járunk………………………………….